HOME | DD
CounterShock — Fifill vs Anan
#worldofesras
Published: 2018-07-13 13:04:38 +0000 UTC; Views: 159; Favourites: 2; Downloads: 0
Redirect to original
Description
és a katonák többségével Faern kapitány után iramodott mikor szétváltak. Valószínűleg mindenkinek az járt az eszében, hogy vele és többi szervezővel karöltve esélyesebb a túlélés. Azonban hiába próbálták követni a kapitányt teljesen eltűnt a szemük elől egyik pillanatról a másikra. Mikor a csapat megállt a futásban, hogy kicsit levegőhöz jusson, minden létező bokor és fa egyszerre kezdett el gyanúsan rezegni és kuncogni. Mondanom se kell… mindenki szedte is a lábát. A nagy futkorászás eltartott egy darabig… folyamatosan szakadtak le katonák a csapatból, kiknek már csak az ordítását vagy a jajveszékelését lehetett hallani a távolban egy pillanatig. Azután elhallgatott… Mikor már majdnem besötétedett és a túlélők lábai sem bírják már erővel, meglepődve tapasztalták, hogy már csak a két zsoldos lihegett egymást nézve a csapatból. Mindenki más… felszívódott. Az izgalmaknak még koránt sem volt vége. A távolban még tisztán lehetett a falények kuncogását hallani és egyre sötétedett is. És még azt a fránya kastélyt is meg kellett találni!
Feladat: Éljétek túl az éjszakát az ijesztő erdőben. És jussatok el a kastélyhoz… egy darabban ha lehet…Related content
Comments: 23
Amikor Faern jelt adott, kérdés nélkül utána iramodott. Nem ismert sok mindenkit a csapatból, és Astreya túl messze volt tőle... De gondolta a kapitány mellett biztonságosabb lesz.
Nem akart túl gyorsan sem futni (mert simán le tudta volna hagyni a zsoldosokat), de nagyon lemaradni sem. Viszont még így is szem elől vesztette a kapitányt, és a mögötte haladó csapat létszáma is jelentősen megcsappant.
Összezavarodva állt meg a megmaradt két zsoldos mellett, legalább így nem maradt egyedül.
A kuncogástól felállt a szőre, és idegesen topogott. Fogalma sem volt, mihez kezdjenek most.
(Üdv villive c: Csak szólok, Anan még nem vette észre hogy egy tündér is van velük 
👍: 0 ⏩: 1
Fífill gondolkodás nélkül követett egy csoportot, csak később tűnt fel neki, hogy Faern után repül. Mikor megállt a csapat maradék tagja, akkor jött rá, hogy nemcsak a kapitányt, de a többi katonát is jórészt elhagyták. A kentaur elé röppent, de egy ideig csak szaporán vette a levegőt, még dolgozott benne az adrenalin.
- Úgy érzem most benne vagyunk pácban. - mondta miközben ide-oda forgatta a fejét.
(Hejhó!
👍: 0 ⏩: 1
(Akár láthatta is
Anan a hirtelen hangra kicsit megugrott, és szerencsétlenségére -pontosabban az egyik zsoldoséra- letaposta az egyik megmaradt katona lábát. Utána nem győzött tőle bocsánatot kérni.
A hang irányába fordult, és meglátta a tündért. Hirtelen nem volt benne biztos, hogy velük van-e vagy ellenük, de... mivel nem tűnt veszélyesnek, és nem is kacarászott, mint azok a kis fa-szörnyek, így gondolta hogy barát.
- Öhm, ja... pácban. - Idegesen nézett körbe a sötétedő erdőben. Ha otthon lett volna, nem veri ki a víz, de egy ismeretlen helyen, ahol ráadásul veszélyben is vannak.
- Viszont... valamerre mennünk kéne... - Próbált tájékozódni, de a fák lombja mindent kitakart.
👍: 0 ⏩: 1
- Úúúú ez biztos fájhatott. - tette hozzá halkan. - Igen... igen tovább kell indulnunk. Körbefordult, majd ujjával jelezte, hogy kér egy kis időt. nem akart túl messzire felrepülni a többiektől, de kénytelen volt, hogy lásson is valamit.
- Meg is van! - mutatott maga elé, de nem biztos, hogy ezt lent is hallották. Visszarepült, majd beszámolt a látottakról. - Nincsen túl közel. De szerencsére nem kell nagyon tekeregnünk az erdőben, nagyjából egyenes úton tudunk haladni. Legalábbis nagyon remélem. - mondta, miközben fel-fel figyelt a hangokra.
- Ó, és Fífill a nevem! - mutatkozott be. Egy pillanatra ráhunyorított a kentaurra, mintha azt latolgatná, hogy ismeri-e.
👍: 0 ⏩: 1
Végre elmosolyodott. Úgy tűnik hasznos kis társra leltek, így már legalább az irányt biztosra fogják tudni, és nem fognak össze-vissza bolyongani.
- Az én nevem Anan, örvendek! - Vidáman nyújtotta a kezét, megszokásból, de mikor leesett neki hogy ez így nem fog működni, behajtotta az ujjait, és csak a mutatóujját tartotta a tündérhez.
- Köszi hogy megkerested az utat, Fífill! Már csak valami fény kellene, hogy nem legyen túl sötét! - Kuncogott kicsit, miközben féltérdre ereszkedett, és a hátára engedte a zsoltost, aki miatta sérült le. Hiába utál általában bárkit is a hátára engedni, neki most ennyivel tartozik.
👍: 0 ⏩: 1
- Örvendek! - rázta meg Anan mutatóujját. Legbelül örült, hogy megint egy kentaurral hozta össze a sors.
- Jól van, akkor induljunk! - majd előre repült. Nem repdesett az örömtől, hogy ő mehet elől, de még a fák ágai se nyújtottak neki védelmet. - Lehet most kéne még sietnünk, még be nem sötétedik teljesen.
Előttük félig-meddig kijárt ösvény futott. Hol kidőlt fatörzsek keresztezték útjukat, hol a fák hajoltak rá. Fífillt néha kirázta a hideg, ha meghallotta a falények kuncogását, de tartotta a tempót. Egy idő múlva az ösvény emelkedni kezdett, majd egy kis domb tetejére értek fel. Ahogy lenéztek onnan, hallani lehetett a falényeket.
👍: 0 ⏩: 1
Gyorsan lépkedett, szinte ügetett Fífill után, és szorosan mellette haladt a másik zsoldos is. Neki úgy tűnt a keze sérült meg, még a csontvázak elleni harcban... De legalább bírta a tempót.
Az akadályokat is jól vették, és a dombra felérve szusszantak egyet.
- Annyira... ijesztő ez a kuncogás... - Végigfutott rajta a hideg, és megborzongott, mire a rajta ülő zsoldos jobban belé kapaszkodott, félve hogy leesik.
- Remélem nem futunk beléjük az úton... - Elnézett a kastény felé, és az oda vezető erdőre. Nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek, de lehet ezt csak a sötétedés miatt érezte így.
👍: 0 ⏩: 1
- Tartsunk egy kis pihenőt. - javasolta Fífill. - Addig... - nyelt egyet- addig előremegyek körbenézni. Arra az esetre, ha rohannunk kéne. Majd nyugtalanul otthagyta őket.
Alárepült a dombnak, és a fák felett kémlelte a tájat. Előrerepült, hogy lássa milyen út vezet a kastélyhoz, de a lomboktól nem látott át. Na nem mintha be akart egyedül menni az erdő sűrűjébe. Ahogy elidőzött sok szempárt vett észre, ahogy őt figyelik lentről. Még egy kicsit előremegyek - gondolta magában, de nem jutott tovább, mivel valami majdnem eltalálta.
Fífill meg se nézve mi volt az, sebesen repült vissza a dombra. - Szerintem várnak minket. - mondta lehuppanva egy faágra.
👍: 0 ⏩: 1
Anan csodálta az apró teremtmény bátorságát. Sokkal bátrabb volt, mint ő maga lett volna... Egyedül biztos nem mert volna így előremenni. Lehasalt a domb tetején, pihenésképpen, és a két zsoldossal beszélgetni kezdtek. Csak ismerkedtek, ki merről jött.
Hamarosan visszatért a maroknyi felderítő osztag, de nem hozott jó híreket.
- Ez nem jó hír... De valahogy át kell kelnünk! Ha kerülővel megyünk, vajon ott is lesznek? - Elnézett az erdő felé, aztán merész ötlete támadt.
- Vagy... ha átvágtáznék köztük? Rajtuk? - A zsoldosokra nézett, végül a tündérre, hogy van-e esetleg nekik jobb ötletük.
👍: 0 ⏩: 1
Fífill tanácstalanul nézett Ananra. - Igen, ez nem könnyű döntés. Minden zegzugból leselkedhetnek ránk ezek a lények. - hallgatott el egy pillanatra.
- De megpróbálhatunk átrohanni rajtuk. Nem tudom meddig jutunk el, de ha bekerítenének, megpróbálok valamiféle illúziót felhúzni, hátha nem látnak át rajta. Majd gondolkodóba esett, nem tudta, hogy hatni fog-e a mágiája a falényekre.
- Jól van, akkor szedjük össze a maradék energiáinkat. - szólalt meg hirtelen. - Bírni fogjátok? - fordult a zsoldosok fele. Amazok rábólintottak, inkább bírják az iramot mintsem, hogy itt maradjanak.
👍: 0 ⏩: 1
Egyre jobban csodálta a tündért, és nagyon-nagyon kíváncsian figyelte.
- Te tudsz varázsolni? - Közben magára segítette a zsoldost megint, aki ugyebár miatta nem fog még egy jó darabig futkorászni. A másikuk felkészültnek tűnt a rohamra, de... ha mégis lemaradna, az problémás lenne. Nem fognak tudni érte visszamenni.
- És... szerintem ti is szálljatok fel. Lehet nem leszek villámgyors, de a dombról lefelé menet elég nagy lesz a lendület hogy mindenkit elsöpörjünk! - A tündér súlyán el sem gondolkozott, őt valószínűleg meg sem érezné.
👍: 0 ⏩: 1
- Igen, tudok. Bár csak illúziókat vagyok képes létrehozni, javarészt defenzív céllal. Kivéve ha vicces kedvemben vagyok. - mosolyodott el.
Először Anan fejére akart szállni, de rájött, hogy nem tudna mibe kapaszkodni. Ezért inkább a vállára telepedett, és remélte, hogy ott is tud maradni. - Jól van, szerintem elindulhatunk.
👍: 0 ⏩: 1
Megvárta míg a másik katona is felmászott rá, és nagyon remélte, hogy senki nem fog leesni a nagy rohamban. Igazából abban sem volt biztos, hogy meg fogja tudni tartani az egyensúlyát lejtőn lefelé rohanva...
Tett egy pár lépést, csak hogy szokja a súlyt a hátán. Erre a kis időre simán kibírja.
- Akkor kapaszkodjon mindenki! - Vett egy nagy levegőt, és megindult a dombon lefelé. Egyre nagyobb lett a lendület, és nagyon figyelnie kellett, hogyan lép, és milyen gyorsan.
Mire elérték a domb alján az ösvényt, már szinte repültek. Ha akart volna sem lett volna egyszerű már megállnia, így félelem ide-vagy-oda, már az erdőben is voltak.
A földön lévő pár manó igyekezett félreugrani, valószínűleg ők is belátták hogy nem lenne szerencsés egy ekkora súly által a földbe döngölve.
Viszont voltak jópáran, akik a fákon álltak lesben, és most rájuk vetették magukat. Nagy szerencséjükre, a lendületük miatt sok manó mögöttük nyekkent a földön, de párnak így is sikerült beléjük kapaszkodnia.
👍: 0 ⏩: 1
Minden izmát befeszítve egyensúlyozott a kentaur vállán, még le nem értek a domb aljára. El sem hitte, hogy épségben lesuhantak a domboldalon. Még élvezte is, ahogy belekapott a szél a hajába, egészen addig, amíg észrevette a potyautasokat.
A zsoldosok rúgtak vagy ütöttek, attól függően, hogy hol kapták el a manók őket. Fífill is beszállt segíteni, amelyiknek tudott az arcába termett, és orron rúgta őket. Nem szívesen tette, de nem volt más választás.
Az egyik zsoldos épp el akarta hajítani az egyik falényt, amikor kettő az arcába ugrott, ezzel kibillentve őt egyensúlyából.
👍: 0 ⏩: 1
Az egyenes talajon lassan vesztett a lejtő által szerzett lendületből, na meg persze itt-ott be kellett venni a kanyarokat is, de még így is elég jó tempóban haladtak.
Érezte hogy őt is karmolásszák a kis lények, de remélte hogy a társai segítenek majd leszedni őket.
Egyre nehezebben viselte viszont, ahogy ficánkolnak a hátán, és ezzel komoly egyensúlyozási problémákat vetettek fel. Muszáj volt befékeznie és megállnia, ha nem akart mindenkivel együtt felborulni.
- Leráztuk... őket...? - Kissé lihegett, jobban lefárasztotta az akció, mint hitte volna. A bal hátsó lábával nagyot dobbantott, hogy lerázza róla a belekarmoló kis fabigyót.
- Mármint... nagyjából...?
👍: 0 ⏩: 1
Fífill épp az egyik zsoldos hátáról rúgott le egy manót. - Ehh....nagyjából.... - tekintett a háta mögé. - De nem hiszem, hogy sokáig ellennének nélkülünk. Néhány manó volt még ott körülöttük, de azokkal el tudtak a zsoldosok is bánni.
Körbenézett, majd két fa közé tessékelte a többieket. - Itt tudunk szusszanni, ha meg több jönne, akkor itt mágiával le tudom fedni magunkat. Ő maga az egyik fa ágára telepedett, onnan figyelte a mögöttük lévő ösvényt. - Nagyjából megvan, hogy merre kell a kastély fele menni?
👍: 0 ⏩: 1
Betolatott a fák közé, kifújni magát. Amint a srácok leszálltak róla, óvatosan megnézegette a lábait. Szinte karcolások voltak csak rajta, kivéve a hátsón, az a seb kicsit mélyebb volt. Remélte a kastélyban megmoshatja és bekötheti majd.
Nagyon zavarba jött Fífill utolsó kérdésére. A nagy izgalomban nem igazán figyelt merre vágtat, csak ment amerre utat látott.
- Öhm, hát... nagyjából...? De a biztonság kedvéért körülnéznél majd, ha indulunk tovább?
👍: 0 ⏩: 1
- Persze. - felelte, majd felröppent és gyorsan körbenézett. Szerencséjére a Hold fénye átszűrődött a felhőkön, így nem a vaksötétben kellett betájolnia az útirányt. Visszareppent a többiekhez, majd beszámolt a látottakról.
- Kicsit eltértünk az iránytól. - majd jobbra mutatott egy benőtt részre - Ha itt átvágunk, visszatérünk a nekünk megfelelő ösvényre.
👍: 0 ⏩: 1
- Remek! - Reménykedve mosolyodott el, és pár perc múlva újra felvett mindenkit, felkészülve az utolsó rohamra.
- Remélem most már hamarosan kijutunk és elérjük a kastélyt! - Hátrafordult, hogy mindenki kényelmesen (vagy leesésmentesen) elhelyezkedett-e, aztán nekivágott az utolsó szakasznak.
Elég nagy volt a csend, és ezt jó jelnek vette.
👍: 0 ⏩: 1
A benőtt részen akadálytalanul tudtak haladni. FÍfill feszülten figyelt Anan válláról, túl nagy volt a csend. - Azt mondom siessünk, nem tetszik ez nekem. Rettentő hosszúnak érezte ezt szakaszt, de fellélegzett, mikor kiértek egy ösvényszerűség mellett. - Igen, ez lesz az!
Az ösvényen haladva, újra hallani lehetett a kacagásokat. A tündér próbálta kifürkészni, hogy honnan jönnek a hangok.
👍: 0 ⏩: 1
Nyelt egy nagyot, ahogy ismét meghallotta a kacagásokat.
- Szerintem... kapaszkodjatok, és megpróbálok egy utolsó vágtát... - Ezzel neki kezdett a futásnak, fokozatosan begyorsulva, hogy a rajta ülőket se hirtelen érje a váltás.
Nem érdekelte semmi, csak szaladt az ösvényen, míg végül ki nem kötöttek az erdőn túl, a kastély aljában, bár nem a bejárat közelében. Itt már le mert kicsit lassítani, végül megállt, de még ideges volt.
-Le-leráztuk őket...? - Fordult hátra.
👍: 0 ⏩: 1
A zsoldosok erősen kapaszkodtak, ahogy csak tudtak. Fífill is megkapaszkodott, remélte, hogy utoljára. Miközben vágtáztak, észrevett néhány manót, akik követték őket.
Mikor Anan megállt, Fífill leröppent a válláról. - Láttam néhányat az erdőben. De próbáljunk minél távolabb maradni az erdőtől, hátha azon túl nem jönnek.
👍: 0 ⏩: 1
- Tetszik ez az ötlet! - Bólintott, és most már lépésben indult tovább, annyira távol az erdőtől, amennyire csak lehetett. Remélte, hogy hamarosan elérik a kastélyt, mert maga sem hitte, de kezdett kicsit kifáradni. Jól esett volna végre egy kis pihi. Meg egy hideg borogatás a lábaira.
👍: 0 ⏩: 0